Blogger eseményt szervez a Cosmopolitan

Kategória: Brandtrend.

2018. október 26-27-én rendezik meg az idei Cosmopolitan Blogger Days-t, amely minden évben izgalmas témákkal és neves előadókkal várja az érdeklődőket. Idén ráadásul a magazin két napos programmal készül – 26-án a szakmai napra kerül sor, míg 27-én ismét a blogoké és a bloggereké lesz a főszerep.

„A blogok és az influencerek világa napjainkban egyre nagyobb teret nyer magának, ezért tartottuk fontosnak, hogy a bloggerek mellett a szakma képviselőit is megszólítsuk. Mivel a két közönség más-más szemszögből kíváncsi a témára, ezért bontottuk ketté és alakítottuk ki ennek megfelelően a két nap programját” – nyilatkozta az esemény kapcsán Sabján Johanna, a Cosmopolitan főszerkesztője.

Az előadások mellett a magazin ebben az évben is meghirdeti Magyarország egyik legnagyobb blogger pályázatát, a Cosmopolitan Blogger Awards-ot, ahol az év bloggereit díjazzák. Ennek során ezúttal már 9  kategóriában várják a jelentkezőket. Ezen kívül az olvasók véleményére is kíváncsiak a szervezők, ennek megfelelően a közönség kedvenceire, illetve a zsűri által jelölt további 6 influencer kategória jelöltjeire a www.cosmopolitan.hu oldalon lehet majd leadni a szavazatokat.

image001

A pályázatokat ezúttal is illusztris szakmai zsűri bírálja el, amelyben Sabján Johanna, a Cosmopolitan főszerkesztője, Farkas Dániel YouTube-szakértő, Oravecz Nóra énmárka- és storytelling-stratéga, Szabó Gergő, a Special Effects Media társalapítója, Zalai Ágnes, a Central Médiacsoport digitális stratégája és Csiszár Gergő, a Post For Rent ügyvezetője és alapítója kapnak helyet. Az eredményhirdetésre október 27-én, a Cosmopolitan Blogger Days-en kerül sor.
(BrandTrend)

Source: Brandtrend