Kampány a világ legfontosabb embereiért

Kategória: SocialBranding.

Admin kategória: Hír.

Kaposvártól Nyíregyházáig összesen tíz nonprofit szervezet jutott be a svéd cég által meghirdetett „Veled Közösen” elnevezésű kampány utolsó fordulójába, amely a gyerekek tanítására és életkörülményeinek javítására irányul. A program nem teljesen új keletű: az IKEA számára különösen fontos a gyermekek jóléte, ezért számos hasonló hazai és nemzetközi kezdeményezésben vesz részt. A vállalat nagy hangsúlyt fektet többek közt az áruházak környezetében élő gyerekek támogatására ‒ Zuglóban és Budaörsön már több ízben segítette a helyi intézményeket. A Veled Közösen kampány célja, hogy a támogatásban országszerte részesülhessenek azok, akiknek erre a legnagyobb szüksége van.

Számos nevezés érkezett a pályázatra, ezek közül tízet választottak ki az IKEA munkatársai, mindkét áruház öt-öt nevezőt juttatott a döntőbe. A budaörsi áruház döntősei a Dunántúlról, a budapestié pedig az ország keleti feléről kerültek ki. A versenyben maradt szervezetek a következők:

  • Autista Sérültekért Zalában Alapítvány ‒ Boncodfölde
  • BAGázs Közhasznú Egyesület ‒ Bag
  • Barcs Város Óvodája és Bölcsődéje Szent István Utcai Tagóvoda ‒ Barcs
  • Borostyánvirág Alapítvány ‒ Kaposvár
  • Csongrád és Térsége Széchenyi István Ált. Iskola, Alapfokú Művészeti Isk. és Kollégium – Csongrád
  • „Együtt-Értük” Alapítvány ‒ Martonvásár
  • „Kérlek Segíts…” Alapítvány ‒ Nyíregyháza
  • Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény, Napsugár Bölcsőde ‒ Miskolc
  • Ózdi Városkerti Óvodák Alkotmány Úti Tagóvoda ‒ Ózd
  • Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért ‒ Budapest

A program két nyertesét az IKEA egy-egy kétmillió forintos projekt megvalósításában támogatja. Szavazni minden olyan IKEA FAMILY klubtag tud, aki 2016. január 1-je előtt regisztrált a rendszerbe. A szavazás a www.veledkozosen.hu oldalról érhető el 2016. január 28-ig.

Természetesen a szervezetek közvetlen támogatására is van lehetőség. A weboldalon minden jelölt feltüntette, hogy milyen jellegű segítséget fogadnának, aki pedig aktívan is segítene, ragadjon ecsetet, kalapácsot és gereblyét, hogy közösen csalhassunk mosolyt a gyermekek arcára!
(BrandTrend)