A legvonzóbb munkahely lett a Vodafone

Kategória: SocialBranding.

Admin kategória: Képes hír.

A Randstad idén ötödik alkalommal végezte el Magyarországon munkáltatói márkakutatását. A Randstad felmérése azt vizsgálja, hogy melyek a legismertebb és legvonzóbb cégek, illetve szektorok a munkavállalók számára. Emellett arra is rávilágít, hogy a jelöltek mely kritériumokat helyezik előtérbe a munkakeresés során. A felmérés világszerte harminc országban zajlott, Magyarországon 8200 főt kérdeztek meg.

A telekommunikációs szektorban a korábbi évek rangsorai után idén első alkalommal hirdettek nyertest, melynek különdíját a Vodafone Magyarország nyerte. A telekommunikációs vállalat az elmúlt öt évet figyelembe véve először lett első saját szektorában, tudatos munkáltatói márkaépítése eredményeként. Míg tavaly a kilenc vizsgált attribútumból nyolcban volt első a Vodafone – mint például az innováció, a karrierlehetőségek, a munkahelyi környezet – addig a most vizsgált tíz kritérium mindegyikében első lett, és a tavalyi eredményekhez képest is javuló tendencia volt tapasztalható a vállalatnál.

A telekommunikációs szektor általánosságban is vonzóbbá vált a munkavállalók körében – ahogyan az kiderült a felmerésre adott válaszokból. Míg tavaly a gyógyszer-, az autóipar és a szolgáltató szektor is megelőzte a telekommunikációs szférát vonzóság tekintetében, idén ez lett a legvonzóbb iparág, melyet a szolgáltató szektor, illetve a gyógyszer- és az autóipar követ.

vodafone

„Ezt az eredményt a tudatos munkáltatói márkaépítésünknek köszönhetjük, hiszünk abban, hogy a jövő izgalmas és ezekre az izgalmakra közösen, folyamatos innovációval kell felkészülnünk. Az elmúlt években részletesen kielemeztük a hasonló kutatásokból nyert információkat, és lépéseket tettünk a jelöltcsoportok szegmentálásáért, valamint a különböző szegmenseknek szóló testre szabott, hiteles üzenetek erősítéséért a megfelelő kommunikációs csatornákon keresztül. Az elismerést köszönjük mindazoknak, akik a felmérésben részt vettek, és vonzó munkahelyként értékelték a Vodafone Magyarországot” – mondta el Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.
(BrandTrend)