A lányoké a jövő az informatikában?

Kategória: SocialBranding.

Admin kategória: Képes hír.

Becslések szerint Magyarországon 20 ezernél is több informatikust tudna felvenni a munkaerőpiac, de egész Európát tekintve ez a szám akár az 1 milliót is elérheti a következő években. A trendek azt mutatják, hogy a STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics), azaz a természettudományi, technológiai, mérnöki és matematikai irányban továbbtanuló fiatalok helyezkedhetnek el a legjobb eséllyel az informatikához közel álló területeken. Azonban ma még mindig azt látni, hogy a lányok közül lényegesen kevesebben választják a matematikai-informatikai szakirányokat. Ezen változtatna a Morgan Stanley és a NaTE (Nők a Tudományban Egyesület) közös programja, a Smartiz.

„A Smartiz tulajdonképpen egy különleges fejlesztő program ahol középiskolás lányok tanulhatnak a matematika gyakorlati oldaláról és ismerkedhetnek meg játékos, könnyed módon az informatika alapjaival. Az ingyenes készségfejlesztő foglalkozások célja, hogy az erre fogékony fiatalok számára megmutassuk az informatika tudományának alapjait. A foglalkozások középpontjában a matematika áll, elsősorban a tudomány gyakorlatias oldalát mutatjuk meg, a tárgyi tudás gyakorlati alkalmazására összpontosítva. Azt szeretnénk, hogy egyre több fiatal nő ismerje fel, hogy a matematika és az IT igen vonzó karrierutat kínál” – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. A Morgan Stanley budapesti irodájában dolgozó szakemberek közel fele informatikával és programozással foglalkozik, de jelentős számban dolgoznak matematikusok is a vállalatnál, főképp a kockázatelemző csapatban. A szakember hozzátette, hogy azért összpontosítanak a programban a matematikára, mert ez adja meg azt a keretet és logikai gondolkodásmódot, amit aztán gyakorlatilag bármilyen STEM területen kamatoztathatnak a lányok, köztük az informatika területén.

Smartiz_tabor_csoportkep

A márciustól júniusig tartó programon 25 lány vett részt, amelyet a nyári szünet előtt egy közös táborozás zárt. A három napos tábor során a fiatalok csapatban dolgozhattak különféle izgalmas projekteken.  „Programozást eddig csak a filmekben láttunk, amikor is nagy monitoron tele betűkkel dolgoznak a szakemberek, az iskolában pedig csak alap informatikai készségeket sajátíthattunk el. Ám itt végre megtanulhattuk, hogy mi is az az igazi kódolás és beleláttunk végre, hogy ez nem csak random szavak egyvelege, hanem komoly logika van mögötte.” – mesélte Kinga, akinek csapata egy sajátos Sudoku játékot fejlesztett. A tetris, ping-pong játék és ügyességi játékok (gyorsuló esőcseppek, égből potyogó gyümölcsök) csak néhány azokból az alkalmazásokból, amelyeket a középiskolás lányok készítettek a Smartiz-tábor záró napjára.

A program során a lányokat Morgan Stanley mentorok segítették, akik a matematikai és programozási alapok oktatása mellett a diákok kommunikációs képességeinek fejlesztésével is foglalkoztak és segítettek dönteni abban is, hogy merre lehet érdemes továbbtanulniuk a résztvevőknek. „Nagy öröm számunkra, hogy Morgan Stanley-vel közösen elindíthattuk a Smartiz programot, melynek a mottója, a legfiatalabb Nobel-békedíjas lánytól, Malala Yousafzaitól származik: „Minden lány megérdemli, hogy részt vegyen annak a technológiának a kifejlesztésében, ami megváltoztatja a világunkat”. A Smartiz programram résztvevő csillogó szemű lányok lelkesedése pedig a legjobb visszaigazolás arra, hogy jó úton járunk” – mondta Szigeti Fanni, a Nők a Tudományban Egyesület ügyvezetője.

„Nagyon büszkék vagyunk a Smartiz programban résztvevő lányokra, és arra, hogy ilyen remek, izgalmas és előremutató kezdeményezést támogathatunk. A gratuláció és elismerés jár a diákoknak és az őket felkészítő mentoroknak is. Fontos számunkra, hogy támogassuk a tehetséges fiatalokat és ösztönözzük őket arra, hogy egyre többen mélyüljenek el a matematikában, az informatikában és a társ-tudományágakban” – összegezte Fogarasi Norbert. A szakember hozzátette, hogy ősszel folytatódik a program és bízik abban, hogy egyre több középiskolás csatlakozik majd a Smartiz csapathoz, valamint hogy ennek hatására egyre több lány kedveli majd meg a matematika és az informatika világát.
(BrandTrend)