Zöldebbre vált az Invitel Csoport

Kategória: Zöld.

Admin kategória: Hír.

A fenntarthatóság komplex követelményét szem előtt tartva az Invitel Csoport 2016 második felében megkezdte mintegy 400 gépjárműből álló flottájának, teljes körű cseréjét. A megújítás a teljes cégcsoportra kiterjedt, így az Invitel Távközlési Zrt.-re és az Invitech Solutions Zrt.-re egyaránt.

invitel_flotta_1

A több körös tender eredményeként kiválasztott új gépjárművek mindegyike eleget tesz a legszigorúbb környezetvédelmi követelményeknek. Az Euro 6-os motorral szerelt modellek azonos futásteljesítmény mellett is lényegesen alacsonyabb károsanyag-kibocsátást eredményeznek a jelentős mértékű üzemanyag-megtakarítás mellett, mely átlagosan gépjárművenként mintegy 0,7 liter/100 km. Ez akár tíz százalékos üzemanyag-megtakarítást hozhat a cégcsoportnál. Összességében az Invitel Csoport számításai szerint a flottacsere azonos futásteljesítmény mellett mintegy 40-60 ezer liter üzemanyag-megtakarítást eredményez évente.

invitel_flotta_3

A gépjárműflotta megújítása nemcsak a korszerűbb motorok révén eredményez jelentős környezeti terhelés-csökkentést. Az Invitel Csoport a tendert is úgy írta ki, hogy a beszerzendő gépjárművek a tényleges használati módhoz leginkább illeszkedő típusok legyenek. Ahol például a használat nem indokolta a nagyobb rakodóteret, ott a flotta dobozos autóit kisebb rakterű autókra váltották. Emellett a korábbi 41-ről 13-ra csökkentették a flottán belüli járműtípusok számát, melyek a tenderen győztes három vezető autómárka, a VW konszern, a Ford és a Toyota típusai közül kerülnek ki. A márkák kiválasztásánál az elsődleges szempont a teljes várható futamidő alatt modellezett várható össz-üzemeltetési költség és várható károsanyag-kibocsátás volt, ezek együttes minimuma alapján kerültek kiválasztásra a gépjárművek.

„Nagy megtiszteltetés és elismerés, hogy a Porsche Hungaria három márkája is szerepel kiemelt informatikai partnerünk gépjármű beszerzési pályázatának győztesei között. A megállapodás szerint szállítandó gépkocsik jelentős része a konszern Haszonjármű kínálatából kerül ki. Valamennyi típus a kiemelkedő ár-érték arány, a minőségi vezetési komfort és a biztonságos közlekedés együttesét adja, hiszen a Skoda Fabia, a Skoda Octavia, a Volkswagen Golf, a Volkswagen Passat, a Volkswagen Transporter és Caddy legutóbbi generációja rendkívül népszerű a flotta üzletek terén. Gazdaságos üzemeltetésük és a vezetőt segítő innovatív rendszerek sokasága biztosíthatja, hogy növekedjék mind a beszerző cég, mind pedig az autókat használó munkatársak elégedettsége. Köszönjük, hogy a Porsche Hungaria az Invitelt a cégeink közötti informatikai együttműködéshez hasonló minőségű autós üzleti kapcsolatban is partnerei között tudhatja” – mondta Dr. Vérten Sándor, a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója.

„A Ford Motor Company kiemelt stratégiája, hogy komoly figyelmet fordítson a fenntartható fejlődésre. Ezen stratégia jegyében takarékos és környezetkímélő új dízel motorjai megfelelnek a legszigorúbb Európai Uniós szabályoknak. Büszkeség számunkra, hogy a Ford dízel modelljeinek kedvező üzemeltetési költsége, rendkívül alacsony fogyasztása és káros-anyag kibocsátása az Invitel szakembereit is meggyőzték, és a Ford jelentős flottájával előkelő helyet kapott az Invitel új, környezet tudatos gépjármű parkjában” – mondta el Györke Orsolya, a Ford Magyarország kommunikációs igazgatója.

„Az Invitel Csoport azon kevés – bár szerencsére növekvő számú – hazai vállalat közé tartozik, amely valóban komolyan veszi a társadalmi felelősségvállalást, és környezeti lábnyomának csökkentését. Gépjárműparkjának teljes megújítása révén az Invitel által megtakarítani tervezett 40-60.000 liter üzemanyag nagyságrendileg 30 vállalati gépjármű átlagos fogyasztásának felel meg, míg károsanyag-kibocsátását ennél is nagyobb mértékben csökkenti a vállalat. A Toyota a világ vezető, egyben legzöldebbnek tartott autógyártójaként környezetbarát hybrid modelljei révén örömmel járul hozzá e célkitűzés eléréséhez, ezért nagy öröm számunkra, hogy a kiválasztott három preferált autóbeszállító egyike lehetünk” – fogalmaz Varga Zsombor, a Toyota magyarországi kommunikációs tevékenységéért felelős vezetője.

Nem véletlen, hogy az Invitel Csoport a gépjárműflotta megújítása során is a fenntarthatóságot állította középpontba. „Az egyik vezető hazai infokommunikációs megoldásszállítóként az Invitel Csoport élen jár az olyan megoldások nyújtásában, melyek a vállalatok versenyképességének növelése mellett az adott társaság hatékonyabb költség-gazdálkodását és munkáltatói szerepvállalását segítik. Üzleti filozófiánk, hogy saját gyakorlatunkon keresztül is példát szeretnénk mutatni más hazai nagyvállalatok számára. Ahogy üzleti folyamatainkban is a leghatékonyabb megoldásokat alkalmazzuk, úgy a gépjárműflottánk kialakításában is ezt a szemléletet kívántuk érvényre juttatni” – mondta dr. Budai J. Gergő, az Invitel Csoport vezérigazgató-helyettese.
(BrandTrend)